A TDK kihívásai a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán: Miként lehetne motiválni a hallgatókat a részvételre?

Szerzők

DOI:

https://doi.org/10.21637/GT.2024.2.05

Kulcsszavak:

TDK konferencia, résztvevők, motivációk

Absztrakt

A Tudományos Diákköri konferenciákon (TDK) résztvevő hall-gatók számának növekedése érdekében jelen kutatás célja feltárni a hallgatói távolmaradás okait, és azon szempontokat, amelyek a részvételre motiválnák vagy demotiválják őket. Kutatásunkban kvalitatív és kvantitatív módszereket egyaránt alkalmaztunk. Tíz, minimum 4,5-ös átlaggal rendelkező hallgatóval készítettünk interjút, majd a kvalitatív információk számszerűsítésére kér-dőíves megkérdezést folytattunk 171 hallgató részvételével. Eredményeink alapján a megkérdezett hallgatók elsősorban az időhiánnyal és a nem megfele-lő tájékozottságukkal magyarázták távolmaradásukat, és sajnos az érdektelen-ség is megfigyelhető volt. A hallgatókat elsősorban azok a szempontok mo-tiválnák a TDK dolgozat megírására, amelyek kézzelfogható és lehetőleg azonnali előnyt jelentek a számukra. A demotivációs tényezők közül kiemelendő az időhiány, az egyetemi tanulmányaik mellett vállalt munkavégzés és az általuk szükségesnek ítélt információk hiánya. Az egyetemi, valamint a szakmai előrehaladásra vonatkozó szempontokat mind nagyon motiváló tényezőnek értékelték, ugyanakkor sajnos a tudományos érték előállítása nem volt fontos számukra. Eredményeink alapján javasoljuk, hogy az oktatók bevonása mellett mind nagyobb teret kapjon a hallgatótársak szerepeltetése is. Ezért hasznosnak látjuk a TDK demonstrátori poszt létre-hozását, ahol a demonstrátor a célközönség korosztályából kerül ki. A demon-strátor hallgató segítségével minden bizonnyal könnyebben el lehetne érni és megfelelő üzenetekkel ellátni olyan, a TDK kommunikációban még kevéssé jellemző csatornákat, mint az Instagram és a TikTok. A kutatás alapján ér-demes lenne az egyes képzéseken és szakokon a hallgatók felé különbséget tenni a kommunikációban és az információk súlypontjában.

JEL-kódok: A2, I2

Hivatkozások

Anderle, Á. (2011). A magyar tudományos diákköri konferenciák története (1951–2011). Budapest, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet.

Bán, E., Molnár, E. I., Jármai, E. M. és Vágány, J. B. (2023). Tehetséggondozás a magyar gazdasági felsőoktatásban: Fókuszban a Tudományos Diákköri Konferencia és a Közgazdaságtudományi Szekció. Vezetéstudomány/Budapest Management Review, 54(7-8): 105-120. DOI: https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2023.07-08.08.

Belényesi, E. (2018). Új igények a tanulásban – avagy mit akar a digitális nemzedék? Belényesi, E., Budaváriné Béres, E., Molnár, K., Pallai, É., Stréhli-Klotz, G. (2018). Pedagógiai módszertani ismeretek a közszolgálati pályaorientációs képzés oktatói számára. Budapest, NKE, 11-31. URL: https://tinyurl.com/mvwbxefw

Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE). (2024). Tudományos DiákKör (TDK). URL: https://tinyurl.com/5335dwja

Chrappán, M. (2023). Felsőoktatási mentorok a tanárképzés új rendszerében. The Role of University Tutors in the New Teacher Education System. Magyar Tudomány, 184(2), 173–182. DOI: https://doi.org/10.1556/2065.184.2023.2.5

Cronbach, L. J. (1951). Coefficient alpha and the internal structure of tests. psychometrika, 16(3), 297-334. DOI: https://doi.org/10.1007/BF02310555

Ghosh, S. K., Burns, C. B., Prager, D. L., Zhang, L., & Hui, G. (2018). On nonparametric estimation of the latent distribution for ordinal data. Computational Statistics & Data Analysis, 119, 86-98. DOI: https://doi.org/10.1016/j.csda.2017.10.001

Haffner-Kiss A. (2022). Az ösztöndíj-pályázathoz kapcsolódó kommunikációs szokások vizsgálata a z és y generáció tagjainak körében. Kultúratudományi Szemle, 4(3-4), 125-134. DOI: https://doi.org/10.15170/KSZ.2022.04.03-04.08

Harpe, S. E. (2015). How to analyze Likert and other rating scale data. Currents in pharmacy teaching and learning, 7(6), 836-850. DOI: https://doi.org/10.1016/j.cptl.2015.08.001

Harsányi, D., Hukné Kiss, Sz., Zarándné Vámosi, K., és Kovács, I. (2023). „Hogyan mondjam el neked?”– avagy milyen kommunikációs megoldásokkal érhetők el az egyetemi hallgatók? In Szemelvények a BGE kutatásaiból II. kötet, Budapest. DOI: https://doi.org/10.29180/978-615-6342-76-8_16

Hukné Kiss, Sz., Zarándné Vámosi, K. és Kovács, I. (2023). Egyetemi hallgatók motiválhatósága tudományos diákköri tevékenységre. Jelenkori Társadalmi és Gazdasági Folyamatok, 18(Különszám), 231-245. DOI: https://doi.org/10.14232/jtgf.2023.kulonszam.231-245

Jamieson, S. (2004). Likert scales: How to (ab) use them? Medical education, 38(12), 1217-1218. DOI: https://doi.org/10.1111/j.1365-2929.2004.02012.x.

Jármai, E. M., Keczer, G., & Bozsó, R. (2024). A fiatalabb és az idősebb hallgatók tanulási motivációi. Közösségi Kapcsolódások - tanulmányok kultúráról és oktatásról, 4(1), 94–114. DOI: https://doi.org/10.14232/kapocs.2024.1.94-114

Koloszár, L., Takácsné György, K. és Wimmer, Á. (2021). Litera Oeconomiae III.: Válogatás a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekció első helyezett pályamunkáiból. DOI: https://doi.org/10.35511/978-963-334-408-8

Koloszár, L., Wimmer, Á., György, K. T., & Mitev, A. (2024). Tournament rituals and experiential competence development in higher education: A case of a unique conference series. The International Journal of Management Education, 22(1), 100929. DOI: https://doi.org/10.1016/j.ijme.2023.100929

Kovács, I., Zarándné Vámosi, K., Hukné Kiss, Sz. és Harsányi, D. (2023). „Oly távol vagy tőlem, és mégis közel” – (avagy) milyen kommunikációs csatornákon érhetőek el az egyetemi hallgatók. In TEHETSÉG-DIÁKKÖR-KUTATÁS. Válogatás a BGE TDK konferencián helyezett hallgatók munkáiból Tanulmánykötet, Budapest.

Maiyaki, S. (2023). Top 10 Soft Skills You Need to Thrive in 2024. URL: https://tinyurl.com/5n6z947m

Malhotra, N. K. (2016). Marketing research: An applied orientation, 7Th Edition. Pearson.

Michalkó, G., Havran, D., Galgóczi, E. és Petrovics, N. (2021). Doktori képzés 2.0: a hazai tudományos utánpótlás-nevelés verzióváltásának mezsgyéjén. Magyar Tudomány, 182(4), 449-461. DOI: https://doi.org/10.1556/2065.182.2021.4.2

Molnár, K. (2018). Motiváció és ösztönzés. Belényesi, E., Budaváriné Béres, E., Molnár, K., Pallai, É., Stréhli-Klotz, G. (2018). Pedagógiai módszertani ismeretek a közszolgálati pályaorientációs képzés oktatói számára. Budapest, NKE, 32-56. URL: https://tinyurl.com/mvwbxefw

Olvasztó, Z., & Dajnoki, K. (2024). TDK részvétel motivációi a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjában résztvevő hallgatók körében. Acta Medicinae et Sociologica, 15(38), 78-101. DOI: https://doi.org/10.19055/ams.2024.05/28/5

Papp-Váry, Á. (2019). Mi az a Z-generáció és hogyan szóljunk hozzájuk? Az influencerek (véleményvezérek) szerepe a fiatal célcsoport elérésében. Beszédek könyve polgármestereknek, 1-28. URL: https://tinyurl.com/267pw6fc

Stohl R. (2021). „Így neveld a sárkányodat!” – A Z generáció képzési és tanulási szokásairól. Honvédségi Szemle: A magyar honvédség központi folyóirata, 149(2), 116-127. DOI: https://doi.org/10.35926/HSZ.2021.2.9

Szécsi, G. (2021). A megújulás műhelyei: a magyar tudományos diákköri konferenciák története (2011-2020). Akadémiai Kiadó. DOI: https://doi.org/http://doi.org/10.1556/9789634546672

Takácsné György, K., Koloszár, L., & Wimmer, Á. (2021). Tehetséggondozás a tudományos diákköri mozgalom keretében–hallgatói vélemények a Közgazdaságtudományi Szekcióban. Magyar Tudomány, 182(4): 527-540. DOI: http://doi.org/10.1556/2065.182.2021.4.8

Takácsné György, K., Wimmer, Á. és Antalik, I. (2023). Tudományos diákköri tevékenység – „a TDK örök”. Litera Oeconomiae III.: Válogatás a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekció első helyezett pályamunkáiból, Komárno.

Wimmer, Á., Takácsné György, K., Koloszár, L., & Mitev, A. Z. (2021). Összemérni az összemérhetetlent?–hallgatói tudományos diákköri teljesítmények értékelése az OTDK közgazdaságtudományi szekciójának tapasztalatai tükrében To compare the incomparable?–evaluation of students’ scientific performance based on the experiences of the economics section of the national conference of scientific students associations (OTDK). Vezetéstudomány – Budapest Management Review, 52(12), 51-66. DOI: https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2021.12.06

Zarándné Vámosi, K., Hukné Kiss, Sz. és Kovács, I. (2022). TDK és KKK. Hallgatói aktivitás a Tudományos Diákkörben In TDK Körkép. Fiatal kutatók legújabb eredményei. Tanulmánykötet. Budapest: Budapesti Gazdasági Egyetem. URL: https://tinyurl.com/ms25vknw

Zeynali, S., Pishghadam, R., & Fatemi, A. H. (2019). Identifying the motivational and demotivational factors influencing students’ academic achievements in language education. Learning and Motivation, 68, 101598. DOI: https://doi.org/10.1016/j.lmot.2019.101598

A TDK kihívásai a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán: Miként lehetne motiválni a hallgatókat a részvételre?

##submission.downloads##

Megjelent

2024-12-17

Hogyan kell idézni

Mucha, L., Hukné Kiss, S., Vámosi, T., & Zarándné Vámosi, K. (2024). A TDK kihívásai a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán: Miként lehetne motiválni a hallgatókat a részvételre?. Gazdaság & Társadalom | Journal of Economy & Society, 17(2), 109–134. https://doi.org/10.21637/GT.2024.2.05

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei