A folyóirat története
A Pedagógiatörténeti Szemle a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottsága Neveléstörténeti Albizottságának tudományos folyóirata, amely a neveléstörténet hazai és nemzetközi eredményeinek bemutatására, valamint a tudományterület műhelyeinek közlésre alkalmas fórum biztosítására jött létre.
A lapot 2014-ben alapította az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottsága Neveléstörténeti Albizottsága. Az alapító főszerkesztő Pukánszky Béla volt, a szerkesztőbizottság munkájában Kéri Katalin, Németh András és Szabolcs Éva vett részt. A folyóirat szerkesztési munkálatai a Szegedi Tudományegyetem szakmai bázisán indultak meg. A szerkesztőség tagjai a kezdeti időszakban Nóbik Attila és Garai Imre, valamint Fizel Natasa, Pethő Villő és Pénzes Dávid voltak.
A folyóirat első évében négy lapszám jelent meg, a következő években évi két megjelenéssel 4 lapszám került publikálásra. Már az indulást követően megalakult a folyóirat máig működő nemzetközi tanácsadó testülete is. A kezdeményezés sokáig korlátozott anyagi forrásokkal működött, 2019-ben a kiadás feltételei ellehetetlenültek, így a folyóirat megjelenése átmenetileg megszakadt.
A Neveléstörténeti Albizottság 2023 decemberében döntött a lap újraindításáról, ekkor alakult meg a jelenlegi szerkesztőség is. A Pedagógiatörténeti Szemle megújult formában, továbbra is az eredeti szellemiséget követve, a neveléstudomány múltjának feltárását és értelmezését tűzi ki célul. Kiemelt figyelmet fordít a magyar pedagógiatörténet korszakainak, intézményeinek, személyiségeinek, valamint forrásainak kritikai feldolgozására, és nyitott a nemzetközi historiográfiai párbeszédre is.
A folyóirat online formában jelenik meg, ISSN azonosítója: 2415-9093 (Online). A kiadvány gondozását a Soproni Egyetem Kiadó végzi (H-9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 4.).
Pedagógiatörténeti Szemle