A budapesti evangélikus „menekült teológia”, 1919–1923

Absztrakt

A tanulmány témája a budapesti „menekült teológia”, amely 1919 és 1923 között, négy tanéven keresztül működött. Története mára feledésbe merült, pedig fontos szerepet töltött be a Tri-anon utáni evangélikus egyház életének újraindításában. A vesztes világháborút követő összeomlásnak az evangélikus egyház is részese volt. 1.118.000 hívéből 538.000 (48%) maradt meg Magyarországon. Bizonyos szempontból kicsit javult a helyzete, hiszen az arány 5,3%-ról 6,7%-ra emelkedett a népességen belül – a valóságban azonban még kiélezettebbé vált szórvány-helyzete, mivel a római katolikusok aránya 52,1%-ról 63.9%-ra, a reformátusoké pedig még drámaibban, 12,1%-ról 21%-ra növekedett. A két nagy történelmi egyház mellett az evangélikus egyház még inkább kisebbséggé vált. Az evangélikusok szervezeti gyengülése ennél is látványosabb volt: az anyagyülekezeteknek 37%-a, a lelkészi állásoknak pedig csak 38%-a maradt meg az új határok között, ugyanilyen arányban maradtak meg a közép- és felsőfokú iskolák is. A 20. században voltak olyan lelkészei az evangélikus egyháznak, akik részben, vagy egészben e nehéz körülmények között működő budapesti menekültteológián készültek fel lelkészi szolgálatukra. A már említett Ordass Lajoson kívül itt tanult Jánossy Lajos (1903–1976) is, aki később a soproni teológiai fakultás professzora lett. A budapesti menekültteológia hatása megkerülhetetlen a 20. századi magyar evangélikus egyháztörténetben.