Indexálás

Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT)Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) → A hazai tudományos közleményeket és idézéseiket nyilvántartó bibliográfiai adatbázis. Az MTA-törvény szerint minden költségvetési támogatással született tudományos művet nyilván kell tartani az MTMT-ben. Működésének lényeges feladata a szerzői és intézményi adatszolgáltatás, a teljességre való törekvés, a hazai tudományos kutatást és oktatást végző intézményekben.

Az MTA Könyvtárának Repozitóriuma (REAL-J)Az MTA Könyvtárának Repozitóriuma (REAL-J) → A REAL-J gyűjtemény digitalizált folyóiratokat tartalmaz. Többségük tudományos, néhány népszerűsítő, de találhatóak a gyűjteményben nem tudományos periodikák is a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ könyvtárának gyűjteményéből.

Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa (MATARKA)Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa (MATARKA) → A MATARKA 2002 óta létező, a Miskolci Egyetem, Könyvtár, Levéltár, Múzeum által fejlesztett és működtetett, túlnyomórészt Magyarországon megjelenő tudományos és szakmai folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshetőségét és böngészését lehetővé tevő, bárki számára térítésmentesen elérhető országos szolgáltatás.

Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis (EPA)Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis (EPA) → A Magyar Elektronikus Könyvtár kezdeményezése, mely a magyar vonatkozású elektronikus időszaki kiadványok könyvtári igényű nyilvántartására, illetve egyes folyóiratok archiválására irányul. A szolgáltatás célja, hogy létrejöjjön és minél tovább rendelkezésre álljon az elektronikus időszaki kiadványok szervezett, több szempontból visszakereshető katalógusa.

SOE Publicatio Repozitórium SOE Publicatio Repozitórium → A Soproni Egyetemen folyó tudományos és művészeti tevékenység eredményeképpen született művek (tanulmányok, cikkek, monográfiák, alkotások stb.), valamint egyetemi kiadványok (folyóiratok, tanulmány- és konferenciakötetek) teljes szövegű adatbázisa. A Publicatio Repozitóriumba az MTMT-ben már rögzített műveket PDF-formátumban tölthetik fel.

CrossRefCrossRef → A CrossRef a folyóiratkiadók non-profit, független link-csere szervezetének - Publishers International Linking Association, Inc. (PILA) - DOI regisztrációs ügynöksége. Több magyarországi tagja van, köztük az MTA Könyvtár és Információs Központ.