Természettaposás helyett

Absztrakt

Különösen a Börzsönyben, de másutt is tapasztalhatjuk, milyen súlyos károkat okoz az etetéssel túlszaporított vad, mind a facsemeték és cserjék lerágásával, mind a sziklagyepek lelegelésével és kitaposásával. A legtöbb erdész úgy fogalmaz, hogy a mai vadgazdálkodás nem egyéb vetés nélküli aratásnál. A vadászok vadja legalább részben az erdészek facsemetéinek lerágása, és az erdő egyéb értékeinek fölélése árán nő föl. Joggal tehetik hozzá a zoológusok és ökológusok, hogy a nagy létszámú szarvas-, őz-, vaddisznó-, dámvad- és muflonállomány léte a farkas-, medve-, hiúz- stb. állomány kiirtását is feltételezi, ezért a vadgazdálkodás helyett csak a szarvastenyésztés, vaddisznótenyésztés stb. kifejezést volna jogos használni. Vannak persze olyanok is, főleg a természetjárók és a botanikusok, akik az erdészek fakitermelési módszereit kritizálják és tarolásnak, erdőirtásnak nevezik a felújítóvágásokat, flórahamisításnak nevezik a fenyőtelepítéseket, a vadászokéhoz hasonló rablásnak nevezik az erdőt kizárólag kitermelendő faállományként kezelő erdészeti tevékenységet. Bizony ez is jogos vélemény, hiszen egy hegyoldalon az eredetileg kb. 15 fafajú, a 200-300 éves fákig minden korosztállyal rendelkező faállományokból mára már csak egykorú, legfeljebb 100-120 éves, de leginkább 60 évesnél nem öregebb és elegyetlen, egyfajú faállományok maradtak az erdészeti üzemtervek előírásai szerint. Mennyi cserje, lágyszárú, gomba, madár, emlős, rovar hiányzik már az erdőből a fakitermelések következtében! Milyen súlyos talajerózió lép föl minden „véghasználat” után, ha a favonszoló traktorok és egyéb gépek által vágott árkokat nem is tekintjük! Milyen durva sebet jelent egy erdei út bevágása az erdőtalajok vízháztartásába, mikroklímájába!