Javaslat vészhelyzet esetére

Absztrakt

Nyilván minden szó igaz abból, amit Kindler József ír „Erdővész” címen a Népszabadság 1994. április 1.-i számában - az MDF-es államerdészek szószólójaként - az erdők magánosításának, a „rövideszű és huszadrangú politikai megfontolásnak”, a „rövidtávú nyereségérdekeltségő szemléletnek”, a „pozíció-féltésnek” a következményeiről. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy őket sem „jogosította föl senki” az erdészek egy másik csoportja szakmai érveinek „a félresöprésére” az állami tarvágásos fatermesztési technológia - például szálalóvágással vagy szállással való - fölváltása ügyében; az ökológusok és természetvédők „kétségbeesett tiltakozásának figyelmen kívül hagyására” a természetes erdők utolsó fapopulációi utolsó korosztályainak a letarolása és helyükön is exota faültetvények létrehozása ügyében; a bioszférabiológusok (és erdőbiológusok) kutatási eredményeinek, vészjelzéseinek elhallgatására az erdők organisztikus tulajdonságainak megszűnésével, s egyéb létfeltételek megfogyatkozásával, valamint ezek következményeivel: az erdők emberszükségletével, a regeneráció megkezdésének sürgősségével kapcsolatban. Ugyanígy az ökológusokat, a természetvédőket, de a tudomány, a gazdaság, a kultúra, a vallások bármely képviselőjét sem jogosította föl senki, hogy nemlétezőnek tekintsék a tudománytörténeti tanulságokat, a tudományfilozófiai ajánlatokat, a rendszerkutatási követelményeket, s a belőlük következő másodfokú vagy szintetikus gondolkodás feladatait, különösen az örvényrendszer-elméletet és a bioszférabiológiát, valamint a belőle következő, életveszélyt jelző kórképet és a minden vész elhárítására alkalmas gyógymódot.